Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész: szakértelem a szépség szolgálatában

A plasztikai sebészet iránt minden korábbinál nagyobb érdeklődés mutatkozik manapság. A sokféle klinika és szakember között azonban korántsem egyszerű megtalálni azt, mely ideálisnak bizonyul. Nem csak a szakértelem, hanem a szimpátia is lényeges szempontnak számít a választásnál. Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész 27 éves általános sebészi és 17 éves plasztikai sebészeti tapasztalattal áll mindazok rendelkezésére, akik változtatnának külsejükön és ezzel együtt életminőségükön.

 

Szakmai tapasztalatok már 1992 óta

Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész 1992-ben szerezte meg első diplomáját a budapesti Semmelweis toperczer zsolt plasztikai sebészOrvostudományi Egyetemen. Ezt követően 2000-ben orvosbiológiai mérnök diplomával gazdagodott. Közben természetesen a szakma gyakorlati oldalára is fókuszált, és 1992-2000-ig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Sebészeti Osztályán tevékenykedett. Az 1998-ban megszerzett Általános Sebészet szakvizsgája után 2001-ben Plasztikai és Égési Sebészet szakvizsgát is tett, méghozzá „kiválóan megfelelt” eredménnyel. 2001 óta a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebészeti Társaság, valamint a Nemzetközi Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebészeti Társaság tagja is. Szakmai elhivatottságát is tökéletesen mutatja, hogy a szakterület legjobbjaitól tanult, valamint Németországban is igyekezett magába szívni a korszerű plasztikai sebészet minden tudásanyagát.

 

Emberközpontú és megbízható személyiség

Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész tisztában van azzal, hogy a plasztikai beavatkozások sikere nem csupán a műtőben dől el, hanem már az előzetes konzultáció is kiemelt jelentőséggel bír. Ekkor derül ugyanis ki, hogy az érdeklődő milyen eredményt szeretne elérni, ajánlott-e számára egyáltalán az, vagy például milyen motivációk vezették döntéséhez. A szakember tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberekben nagyon sok félelem van a beavatkozásokkal kapcsolatban, és a korrekt szolgáltatáson túl azt a pluszt is keresik, ami az orvos-beteg közötti bizalomként nevezhető leginkább meg.

 

A doktor úr kiválóan ért az emberekhez, és remek kommunikációs képességének, valamint emberismeretének köszönhetően szinte azonnal szót ért bárkivel. A felmerülő kételyeket szakmaiságával és emberközpontúságával oszlatja el, és reális képet nyújt arról, milyen eljárás a leginkább ajánlott az érintett számára, s mire számíthat majd utána.

 

Korszerű tudás prémium színvonalú környezetben

A plasztikai sebészet területén hiába a szakértelem, ha a professzionális környezet, a prémium alapanyagok és eszközök hiányoznak. Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész munkája során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kizárólag olyan tevékenység kötődjön nevéhez, mely minden tekintetben magas minőséget garantál. Kiemelt szakterületének számít a mellnagyobbítás, a mellfelvarrás, a mellkisebbítés, az orrplasztika, a férfiak körében egyre inkább keresett gynecomastia, de otthonosan mozog az úgynevezett kötényhas eltávolításában is.

 

Ingyenes konzultációs lehetőség

A szakember ingyenes konzultációs lehetőséget kínál mindazoknak, akik személyes problémájukra keresik az ideális műtéti beavatkozást, és szeretnének első kézből mindent megtudni lehetőségeikről. A mellnagyobbítás töretlen népszerűségnek örvend, de a tapasztalatok szerint a férfiak is egyre inkább hajlandóak szakember felkeresni a külsejükkel kapcsolatos problémák esetében. A megnagyobbodott férfi mellek helyreállításában profi orvos a mindkét nem számára gondot jelentő kötényhas eltávolítása kapcsán is a terület szakértőjének számít. Az érintettek gyakran rendkívül kínosnak érzik akár csak megmutatni is az érintett problémát, ám ezt a frusztrációt az első konzultáció során könnyedén levetkőzheti az ember a megfelelő plasztikai sebész előtt. Az emberközpontú hozzáállás sokat segíthet abban, hogy kialakuljon a szükséges bizalom.

Ingyenes konzultációs lehetőség

Dr. Toperczer Zsolt plasztikai sebész vezető szakemberként áll mindazok rendelkezésére, akik változtatnának, átalakíttatnák valamelyik testtájukat, vagy egyszerűen még kétségek között vannak mindezzel kapcsolatban.